Szeretettel üdvözöljük a Mátrix Oktatási Központ honlapján. Bemutatkozónkban szeretnénk tájékoztatni lehetőségeinkről. Örülnénk, ha tevékenységünk felkeltené az érdeklődését.
Megtisztelő kötelességünknek tekintjük a felnőttek tanulásának segítését, legyen szó aktuális tudnivalók közreadásáról, vagy átfogóbb képzési ismeretek nyújtásáról.
Köztudott, hogy ma már az egész életen át tartó tanulás reális követelmény, hiszen az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkal a hazai felnőttképzés \"felsőbb osztályba\" lépett. Olyan országok közösségébe, amelyek tudják, hogy a világméretű versenyben való helytállást, a társadalom tagjainak jólétét csak az emberi tudás szüntelen fejlesztésén keresztül lehet biztosítani. Ebben a világban az \"iskolába járás\" nem ér véget a fiatalsággal: ha sikeresek és elismertek akarunk lenni, akkor egész életpályánkon törekednünk kell korábban megszerzett tudásunk \"karbantartására\", vagy teljesen új tudás megszerzésére, akár többször is az aktív, munkaképes élet alatt.
Ez nem könnyű követelmény, még akkor sem, ha tudjuk: a hazai felnőttképzés fejlettsége európai szintű, a felnőtt lakosság 8-9 százaléka szervezetten tanul és minden feltételünk - a jogi, a finanszírozási, az intézményi, a szakmai, és a személyi - adott a sikeres továbblépéshez.
Érdeklődőink ismertetőnkben megtalálják az aktuális képzési programokat.
Kérjük, hogy amennyiben további információt kér, vagy javaslata, igénye, véleménye van, küldje meg címünkre.
Józanné Sipos Etelka
igazgató