Nekik már sikerült! És neked?

Felnőttképzésünkre várunk minden olyan kedves érdeklődőt, aki befejezte tanulmányait, és egy új szakmával szeretne érvényesülni az életben.
Az életen át tartó tanulás mára már reális követelmény. Mit is jelent az életen át tartó tanulás? Röviden úgy foglalhatnánk össze, hogy a tanulás, ismereteink bővítése, saját magunk képzése nem ér véget azzal, hogy megszereztük első szakmánkat, vagy diplomákat. Ahhoz, hogy a modern munkaerőpiacon megálljuk a helyünket elengedhetetlen, hogy versenyképes tudással rendelkezzünk, folyamatosan bővítsük ismereteinket, fejlesszük képességeinket.
Felnőttképzéseinket a HÁZOKT Kft. foglalja keretbe, mely kimondottan a felnőttek képzésére jött létre, 1998-ban. Azóta áll a tanulni vágyó felnőttek rendelkezésére, folyamatosan bővülő képzési skálájával. Az itt tanulók pozitív visszajelzései, és a felmerülő igények kielégítésére való törekvés hajtották előre a cég munkásságát. Új, szép épületében biztosítja a modern oktatás feltételeit.
A felnőttképzések esti tanfolyamokon történnek. Az esti tanfolyamok ütemezése heti 1 alkalom, melynek kiválasztása megbeszélés szerint zajlik. (Mikor érnek rá többen? Hogy ér rá az oktató?)
Miért érdemes a felnőtteknek a MÁTRIX Oktatási Központot választania?
Vegye kezébe most a jövőjét, kezdje ezt egy új szakma elsajátításával!
Felnőttképzéseink:
Informatikai rendszergazda képzés
Kézápoló és Műkörömépítő képzés
Növényvédő és méregraktár kezelő képzés
Panziós, falusi vendéglátó képzés