Érdeklődik az orvosi, pszichológiai dolgok iránt? Úgy érzi alkalmas az emberek megsegítésére, az elesettek felkarolására, támogatására? Ha szeretne egy igazán empatikus szakmát, akkor jelentkezzen Szociális gondozó és ápoló képzésünkre!
Tanfolyam jellege: közép szintű szakképesítés
Szociális gondozó és ápoló OKJ 33 762 01 0010 33 02
A képzés célja: A szociális gondozás, ezen belül is elsősorban az időskorúak és fogyatékosak gondozása, területén elhelyezkedő szakemberek felkészítése, akik team csoport tagjaként felsőfokú egészségügyi vagy szociális szakember irányításával képesek a gondozási és alapápolási feladatokat ellátni. A tanulók betekintést kaphatnak az ápolástan, elsősegély-nyújtás, csecsemő- és kisgyermekgondozás, illetve ügyviteli területre. Megismerkedhetnek a fecskendők, vérnyomásmérők, sebkezelés feladataival.
Választható képzési forma: felnőttképzés, távoktatás
A képzés időtartama:
Felnőttképzésben: 1250 óra – 750 óra elmélet ebből 200 óra elméleti konzultáció, a fent maradó óraszámban a résztvevő otthon készül fel.
ütemezése: heti egy alkalommal 5 tanóra
Távoktatásban:60 óra konzultáció, 500 óra gyakorlat, amely a résztvevő által keresett helyszínen történik. Az üteme tetszőlegesen választott.
ütemezése: havi egy alkalommal 6 tanóra konzultáció
A képzés helye:
konzultáció – Kunszentmiklós, Bankos K. u. 5. vagy Kecskemét
gyakorlat – a tanuló által választott helyszínen
A képzéshez szükséges:
- nyolcadik osztály elvégzését tanúsító alapfokú iskolai végzettség
- foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat
- gyakorlati helyről kiállított igazolás
Szakmai követelmény modulok:
1851-06 Gondozási-ápolási alapfeladatok
1865-06 A sajátos szükségletek felmérésének feladatai az idősellátásban
1866-06 Idősgondozási feladatok
1867-06 Az idősellátás adminisztrációja
A fenti modulokból írásbeli és szóbeli és gyakorlati vizsgát kell tenni.
A Szociális gondozó elágazások:
Fogyatékossággal élők gondozója
Szociális gondozó és ápoló
Regisztrációs díj: 5000 Ft
Képzési díj: 145.000 Ft
Távoktatásban ugyanez: 126.000 Ft
KEDVEZMÉNY: Első három hónap befizetése után havi részletfizetést biztosítunk! Fizethető üdülési csekkel is!
Vizsgadíj: 37 000 Ft
Minimum csoportlétszám: 12-10 fő
A képzés sikeres elsajátításával a tanulók államilag elismert, országos érvényű SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ(OKJ 33 762 01 0010 33 02) szakképesítésről szóló bizonyítványt kapnak.
Érdeklődni: Lukácsi Tünde képzési referens – Telefonszám: 06-70-424-2330; 06-76-550-220;
E-mail: lukacsitunde@matrixoktatas.hu
Jelentkezés menete:
A jelentkezés nem jár semmiféle kötelezettséggel, kapcsolatfelvétel célja van!
Töltse le jelentkezési adatlapunkat és nyomtatott betűkkel kitöltve küldje vissza címünkre:
MÁTRIX Oktatási Központ, 6090 Kunszentmiklós, Bankos u. 5.
Vagy jelentkezzen elektronikusan ITT!